2012-13-as szezon eredményei



Mórahalom VSE – Üllő SE a vendégek nem álltak ki


Mórahalom. Vezette: Vörös (Tóth Cs., ifj. Péter-Szabó)

Mórahalom: Czirják – Nagy Z., Sarnyai, Szücs, Szvoboda, Vojnic-Zelic, Ngalle, Magyar, Gahwagi, Domonkos, ifj. Csák. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Üllő: -

Az üllőiek nem utaztak el Mórahalomra, a homokhátiak így meccs helyett edzettek egyet, majd játék nélküli győzelemmel zárták a szezont.

Az utolsó fordulóra maradt a döntés, hogy megcsípi-e a Mórahalom a harmadosztály Alföld csoportjának 6. helyét. Hogy ez így legyen, Csák Zoltán tanítványainak győznie kellett az Üllő elleni hazai találkozón, míg a Tisza Volánnak bravúros győzelmet kellett volna aratnia Dabason, közelebb segítve a homokhátiakat az áhított pozícióhoz.

Így lehetett a mérkőzés elé tekinteni, ám a mérkőzést nem játszották le, ugyanis az üllői csapat nem jelent meg a mérkőzés helyszínén és időpontjában – egyes hírek szerint költségkímélési okokból döntöttek úgy a Pest megyeiek, hogy megspórolják az útiköltséget a számukra abszolút tét nélküli találkozóval. A hazai csapat annak rendje és módja szerint megjelent a találkozó időpontjában a helyszínen, s amíg a játékvezető megvárta az előírt félórát, házi edzőmeccsel múlatták az időt. Ezzel a Csák-legénység megkapja a 3 bajnoki pontot 3-0-s gólkülönbséggel, ám ez sem segít sajnos a gárdán, ugyanis a Tisza Volánnak nem jött össze a bravúr Dabason, így Keresztúri András alakulata végzett az Alföld csoport 6. helyén.

További eredmények:
Vecsés - HFC 3-0
Soroksár - Makó 3-0
Tököl - Monor 0-2
Gyula - Kecskemét II. 4-0
Dabas - Tisza Volán 2-1
Nagykőrös - Dunaharaszti 0-4

A bajnokság végeredménye:

1. Soroksár 26 15 7 4 44-20 52
2. Monor 26 15 5 6 52-31 50
3. Gyula 26 14 6 6 53-23 48
4. Dunaharaszti 26 13 9 4 41-27 48
5. Tököl 26 13 6 7 39-28 45
6. Dabas 26 12 4 10 49-38 40
7. Mórahalom 26 11 5 10 45-38 35
8. Vecsés 26 9 5 12 45-54 32
9. Nagykőrös 26 8 8 10 40-47 32
10. Tisza Volán 26 8 6 12 31-34 30
11. Kecskemét II. 26 8 4 14 35-46 28
12. Üllő 26 8 3 15 35-58 27
13. Makó 26 4 10 12 30-50 22
14. HFC 26 3 4 19 16-61 13

A házi góllövőlista állása:
Tóth Attila 8
ifj. Csák Zoltán 6
Joseph Ngalle 5
Faragó Bence 3
Domonkos Ferenc 3
Gahwagi Nebil 3
Magyar György 3
Fülöp Tibor 2
Podonyi Norbert 2
Sarnyai Róbert 2
dr. Szőke Péter 1
Udvari Szabolcs 1
Szűcs Szasa 1
Dürgő Péter 1

Korábbi eredmények:

Tisza Volán SC Szeged – Mórahalom VSE 2-2 (2-1)

Szeged, Felső Tisza parti stadion, 300 néző. Vezette: Bereczki (Kovács P., Vad)

Tisza Volán: Dongó – Kormányos, Vida, Szabó A., Buzási – Dargó – Szélpál (Pénzváltó 87'), Szilágyi, Mucsi (Puhalák 62'), Beretka – Kazi (Rácz 73'). Vezetőedző: Tóth Ákos.

Mórahalom: Kovács K. – Nagy Z., Szücs (Mészáros 96'), Sarnyai, Podonyi (Szvoboda 82') – Domonkos, Magyar, Vojnic-Zelic, Gahwagi (Faragó 59') – Ngalle, ifj. Csák. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Szilágyi (21'), Kazi (30'), ill. ifj. Csák (11'), Magyar (95' – tizenegyesből).

Az alapvetően végig kiegyenlített erőviszonyok mérkőzésén a vendégek szereztek vezetést ifjabb Csák Zoltán góljával, amely után azonban előbb Szilágyi Norbert szöglet utáni fantasztikus kapáslövése jelentette az egyenlítést, majd 10 perccel később Kazi László nem hibázott ajtó-ablak helyzetben. Ugyanakkor a másik oldalon Joseph Ngalle szabadrúgása után az ismert partjelző, Vad II. István húga, Vad Anita asszisztens jelére Bereczki Miklós játékvezető nem adott meg egy szabályos gólt – az eset után a partbíró tevékenységét folyamatosan, többször nem is alaptalanul kifogásoló Csák Zoltánt a játékvezető elküldte a kispadtól. A kisebb-nagyobb játékvezetői hibák hatására az első félidő végére már kezdett, amolyan megyei rangadósan feszültté válni a találkozó, ám szerencsére a második játékrész elejére kissé lehűltek a kedélyek egy időre. Ebben a periódusban többet támadott az egyenlítésért a homokháti alakulat, rendre eredménytelenül. A találkozó végéhez közeledve ismét egyre feszültebb lett a találkozó, szaporodtak a tumultuózus jelenetek is egy-egy keményebb belépő, vagy éppen erősen vitatott ítélet nyomán. A hosszabbítás perceiben a játékvezető véleményes tizenegyest adott a meg a vendégeknek, amelyet Magyar György értékesített is, kialakítva a 2-2-es végeredményt, amely ugyan reális, de a két csapat, elsősorban a Mórahalom szempontjából keveset ér. Igaz, Podonyiéknak a 6. helyért zajló versenyfutásban ezúttal is volt némi szerencséjük, hiszen a jelenlegi 6. Dabas kikapott, s az utolsó fordulóban, az Üllő hazai legyőzésével pontban megelőzhetik a Pest megyeieket. S milyen a Sors és a sorsolás: a Mórahalom előrébb lépéséhez az is kell, hogy a Tisza Volán jó eredményt érjen el, ugyanis épp Beretkáék lesznek Keresztúri András csapatának vendégei. Ugyanakkor kétséges, hogy az Alföld csoport 6. helye elég erős-e a többi NB III-as csoport hasonló pozícióival szemben a harmadosztályú tagság megtartásához…

Csák Zoltán: Sajnálom, hogy egy szörnyű családi tragédia másnapján ilyen hangnemet ütöttem meg a partjelzővel szemben. Bocsánatot kérek a viselkedésemért, megérdemlem az eltiltást. Az azonban megkérdőjelezhetetlen, hogy ez a játékvezetői hármas a második félidőben mindkét fél kárára hatalmasakat tévedett, s joggal volt elégedetlen Tóth Ákos barátom is a működésével

További eredmények:
HFC - Nagykőrös 3-2
Dunaharaszti - Soroksár 1-2
Makó - Tököl 0-1
Üllő - Gyula 0-2
Kecskemét II - Vecsés 0-2
Monor- Dabas 3-1

                                                                                                          

Mórahalom VSE - Monor 2-4 (0-2)


Mórahalom, 200 néző. Vezette: Viczián (Zahorán, Kovács K.)

Mórahalom: Kovács K. – Podonyi, Sarnyai, Vojnic-Zelic (Nagy 46'), Fülöp, Ngalle, Gahwagi, Udvari (Kothencz 66'), Magyar, Faragó (Domonkos 46'), ifj. Csák. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Monor: Vezér – Ribi, Csáki, Villányi, Kovács H. (Vékei 73'), Csőke, Halápi (Csikós 66'), Horváth D., Gaál, Selei, Lengyel (Benke 56'). Játékos-edző: Vezér Ádám.

Gólszerzők: Ngalle (75'), Csák (80'), ill. Selei (11', 72'), Lengyel (32'), Benke (65').

Az első félidőben határozottan fölényben játszott a Mórahalom, a Monor a két gólon kívül egy bitangnagy kapufát jegyezhet fel, míg a hazaiak számtalan gólhelyzetet, veszélyes akciót, ráadásul mindkét találat igencsak elkerülhető lett volna. A második félidőben nem tudta magát túltenni a hátrány okozta frusztráción a Mórahalom, és játékban is jelentősen visszaesett produkciójuk, míg a Monor futószalagon szállította a gólokat, ziccereket. Érdekes, hogy Fülöpék 4-0-ás hátránynál és 10 emberrel kezdtek el higgadtan focizni és két gól mellé, akár rúghattak volna még, persze erős túlzás lenne azt mondani, hogy lett volna esély az egyenlítésre, de beszédes, hogy a homokhátiak tehertől megszabadulva lettek felszabadultak.

Csák Zoltán: Biztos voltam abban, hogy az a csapat nyeri a meccset, amelyik az első gólt rúgja – ehhez tiszta fej kell, és gyanítottam, hogy nem mi leszünk azok. A Monor megérdemelten nyert, mert csak akkor kezdtünk el nyugodtan focizni, amikor már nem volt tétje a találkozónak.

További eredmények:
Soroksár - HFC 4-0
Tököl - Dunaharaszti 1-1
Dabas - Makó 3-1
Gyula - Tisza Volán 1-1
Üllő - Kecskemét II 0-1
Nagykőrös - Vecsés 1-2

                                                                                                         


Makó - Mórahalom VSE 1-3 (0-2)

Makó, 250 néző. Vezette: Debreczeni (Feith, Gyikó)

Makó: Czirbus – Varga Cs. (Bakos 76'), Rakonczai, Kalász, Horváth G. (Kohajda 61'), Kulacsik, Puskás, Horváth K. (Bány 46'), Siket, Tóth A., Schreiber. Játékos-edző: Bány Tamás.

Mórahalom: Kovács K. – Sarnyai, Podonyi, Vojnic-Zelic, Magyar, Domonkos (Nagy Z. 46'), Fülöp, Ngalle, Gahwagi (Szűcs 87'), ifj. Csák (Szvoboda 67'), Faragó. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Puskás (81'), ill. ifj. Csák (25', 35'), Gahwagi (70').

Az NB III Alföld csoport megyei rangadóját megelőzően az már egyértelmű volt, hogy a Makónak matematikai esélyei is elszálltak már a bennmaradásra, a Mórahalom azonban még harcban állt a 6. helyért. A hazaiaknál a tavasz jobbra sikeredett az ősznél, sok erősebb csapat ellen érte l általában döntetlen eredményt Bány Tamás egysége, míg Csák Zoltán alakulatának leginkább a vásárhelyi fiaskó fájhat a bajnokság 2013-as szakaszában. Az ősszel sima 3-0-s mórahalmi diadal született a Homokháton, ám a Maros-mentén nem számíthatott könnyű meccsre az NB III-as újonc vendégcsapat.

A hazaiak kezdték aktívabban a találkozót, az esélyesebb vendégek nem találták saját játékukat, s a döcögős kezdés csaknem meg is bosszulta magát részükről: a 24. percben Rakonczai Zoltán szerzett labdát, egy csel után adta tovább a tisztán érkező Kulacsik Tamásnak, aki jobb külsővel azonban 14 méterről mellé pörgetett. A kihagyott helyzet azért is lett fájó a hazaiaknak, mert az ellentámadás végén Faragó Bence lőtt kapura, amit Czirbus Gábor még oldalra tudott tenyerelni, ám a kipattanó labdára érkező ifjabb Csák Zoltán már nem hibázott (0-1). Fel is pörögtek a vendégek, innentől fokozatosan átvették a játék irányítását, s a félidő második felében ismét betaláltak, amikor egy bal oldalról keresztbe érkező labdát ismételten Csák továbbított a hálóba (0-2).

Fordulás után a makóiak halovány játéka valamelyest összeszedettebbé vált, ám ez gólban nem tudott megnyilvánulni, a mórahalmiak továbbra is meggyőző fölényben játszottak. A játékrész derekán aztán eldöntötte a mérkőzést Csák Zoltán csapata: a 70. percben a leshatáron kiugró Gahwagi Nebil ügyesen passzolt el a kifutó Czirbus kapus mellett, egyenesen a hálóba (0-3). A Makó ezután mindent egy lapra feltéve rohamozott a szépítésért, próbálták kapujához szegezni a vendég csapatot. A 80. percben Kohajda Gergely kapott labdát üresen a vendég 16-oson belül, kapura lövését védte ugyan Kovács Krisztián, ám a játékvezető Nagy Zoltán előzetes szerelési kísérletét szabálytalannak ítélve büntetőt fújt. A tizenegyest Puskás Csaba nagy erővel lőtte a jobb sarokra, ám Kovács kapus káprázatos bravúrral kapufára tolta a labdát – azonban a kipattanóra ismét az ítélet-végrehajtó csapott le leghamarabb, s ezúttal már nem hibázott (1-3). Egy vitatható eset is következett ezután: Schreiber László csúsztatása után a szünetben csereként beállt makói játékos-edző, Bány Tamás lőhetett volna, de a vendégek védője, Szvoboda Szabolcs egyes vélemények szerint kézzel stoppolta le a labdát, ám a játékvezető nem látott szabálytalanságot az esetnél, a büntető is elmaradt. Magyar Györgynek akadt még az utolsó percekben egy ígéretes fejese 10 méterről, ám a stukkolás célt tévesztett. A vége 3-1-es, megérdemelt mórahalmi siker lett.

Csák Zoltán: Meggyőző fölénnyel nyertünk. Az első tíz percet leszámítva végig koncentráltan, és fegyelmezetten futballoztunk. Ha kontráink utolsó passzainál jobban koncentrálunk, a gólkülönbség akár nagyobb is lehetett volna.”

További eredmények:
Vecsés - Soroksár 2-2
HFC Tököl 0-1
Dunaharaszti - Dabas 1-0
Monor - Gyula 2-3
Tisza Volán - Üllő 6-1
Kecskemét II. - Nagykőrös 0-2

                                                                                                       


Mórahalom VSE - Dunaharaszti 1-1 (0-0)

Mórahalom, 200 néző. Vezette: Benyovszki (Mihálik, Petrovszki)

Mórahalom: Kovács K. – Sarnyai, Udvari (Kothencz 78'), Nagy Z., Podonyi, Vojnic-Zelic, Magyar, Ngalle, Fülöp (ifj. Csák 50'), Gahwagi (Domonkos 67'), Faragó. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Dunaharaszti: Vasvári – Grimm, Ughy, Rétsági, Dallos, Németh, Wágner, Mészáros, Rebecsák (Miholics 72'), Dabasi, Dobesch (Salami 88'). Technikai vezető: Csapó László.

Gólszerzők: Ngalle (90'), ill. Németh (74').

Az utóbbi fordulókban hullámzó teljesítményt nyújtott a hazai csapat. A Vecsés kiütése után a Soroksár diadalmaskodott a Homokháton, majd a sereghajtó Hódmezővásárhely otthonában következett váratlan vereség, amelyet a Kecskemét II. ellen sikerült kompenzálni. Persze, kérdéses, hogy annak a bizonyos vásárhelyi kötelező három pontnak az elhullajtása nem jár-e végzetes következményekkel a bennmaradásért folytatott harcban. Kalkulálgatni lehet, de az úgy a legbiztosabb, ha minél kevesebbet kell – azaz mindig nyer a csapat. A Mórahalom ennek szellemében vágott neki a tavasznak Csák Zoltán irányításával, így szombat délután ennek szellemében lépett pályára a listavezető elleni hazai meccsen. Bár a Csongrád megyei csapatok ellen tavasszal ugyan hét pontot gyűjtött – csak a makói 1-1-nél vesztettek pontot, a Tisza Volánt 3-1-re, a Vásárhelyt legutóbb 2-1-re verték -, a Haraszti annak dacára állt az Alföld csoport élén a találkozó előtt, hogy szurkolói számára csalódást keltő eredményeket ért el gyengébb ellenfelekkel szemben, s képes volt hazai pályán nagyobb pofonba is beleszaladni (1-4 a Gyula ellen). S nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy az ősszel a még Tóth Ákos vezette Csongrád megyei csapat idegenben aratott 1-0-s diadalt mostani ellenfelével szemben. Mindezek fényében igazi hatpontos rangadóra lehetett számítani a szombat délutáni mórahalmi találkozón.

A találkozón, amely teljesen kiegyenlített játékot hozott. Sőt, az első félidőben Sarnyai szabadrúgásánál az első félidőben a hazaiak szerezhették volna meg a vezetést, de hatalmas bravúrt mutatott be Vasvári kapus. A kiegyenlített játék tovább zajlott a szünet után is. Bár ügyesen szövögette akcióit a vendégcsapat, s nem is voltak veszélytelenek a harasztiak, de játékukban nem volt benne a gól. A félidő derekán rendkívül beszorított ellenfelét a homokháti gárda, előbb Gahwagi, majd Ngalle lőtt egy-egy kapufát, aztán egy szélről belőtt labdára remek ütemben vetődött be ifjabb Csák, s csak centikkel pöckölt a jobb kapufa mellé. Aztán a homokháti forróságba derült égből sújtott le a dunaharaszti ménkű! Egy baloldali szögletet a rövid oldalon helyezkedő hazai védelem fölött íveltek át a hosszúra a vendégek, ahol egy visszafejelt labdát Németh egy lépésről stukkolt a hazai kapuba (0-1). Ám nem adták fel a hazaiak! A 85. percben egy jobb oldalról átívelt labdát az érkező Domonkos szabályos körülmények között fejelt Vasvári kapujába, ám a partjelző intésére les címén érvénytelenített a játékvezető. Az utolsó pillanatokban a mórahalmiakat leszámítva talán már mindenki elkönyvelte a vendégek győzelmét, amikor egy a harasztiak kapujától 20 méterre történt labdaszerzést szabálytalanság követett. A megítélt szabadrúgáshoz a kameruni légiós Ngalle állt, akinek laposan meglőtt labdája egyet pattanva meglepte Vasvárit, a vendég kapus pedig dermedten nézte, ahogy a játékszer a kapujában landol (1-1). Benyovszki játékvezető a gól után le is fújta a találkozót.

Csák Zoltán: A látottak alapján a döntetlen akár reális eredmény is lehetne, ám nekünk nem ez a két pont hiányzik, hanem sokkal inkább a Vásárhelyen elvesztegetett három… Sajnos egyre kevesebb az esélyünk odaérni az 5. helyre. De nem adjuk fel, megcélozzuk a legjobb 6. pozícióját!

További eredmények:
Soroksár - Nagykőrös 1-0
Dabas - HFC 4-0
Tököl - Vecsés 1-0
Üllő - Monor 2-3
Tisza Volán - Kecskemét II. 0-2
Gyula - Makó 3-0

                                                                                                         


Kecskemét II. - Mórahalom VSE 1-2 (1-1)

Kecskemét. Vezette: Viczián (Flinta, Zahorán)

Kecskemét II.: Csala – Kalapács, Virágh, Szántó, István, Bozsóki, Nagy D. (Márton 78'), Ludasi, Maszlag (Üres-Farkas 67'), Kalmár, Gréczi. Vezetőedző: Kemenes György.

Mórahalom: Kovács K. – Nagy Z., Sarnyai, Udvari, Podonyi, Vojnic-Zelic, Magyar (Domonkos 58'), Ngalle, Fülöp, ifj. Csák (Faragó 46'), Gahwagi. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Ludasi (39'), illetve Sarnyai (45'), Faragó (79')

Vásárhelyi veresége után a bennmaradásért folyó harcban rendkívül fontos mérkőzés várt szerdán a Mórahalom VSE-re. Csák Zoltán legénysége a majálison pótolt 15. fordulóban Bács-Kiskun megyében vendégszerepelt, a Kecskemét II. otthonában.

A hazaiak egy lesgyanús helyzetből szereztek vezetést, lényegében az egész vendégvédelem leállt Ludasi kiugrásánál, aki a kapus mellett elhúzva a labdát passzolt a hálóba. A Mórahalom mindent egy lapra feltéve támadni kezdett, és a szünet előtt sikerült egyenlítenie: egy beívelt labdát fejelt kapufára Magyar , és a lepattanót Sarnyai becsúszva kotorta a hálóba. A második félidőben már fölényben játszott a Mórahalom, két kapufa mellett, több helyzet is kihasználatlan maradt egészen a 79. percig. Ekkor Ngalle megforgatta a hazai védelmet, és a visszaívelt labdáját Faragó 8 méterről vágta a léc alá.

Csák Zoltán: A győzelmünk teljes mértékben megérdemelt, ám az elmúlt hét végén a Vásárhely ellen akkora bakot lőttünk, hogy a következő sorozatban nagyvadakat kell elejtenünk.

További eredmények:
Soroksár - Tisza Volán 0-0
Dabas - Gyula 2-0
HFC - Dunaharaszti 1-2
Tököl - Üllő 1-0
Nagykőrös - Monor 1-1
Vecsés - Makó 5-3

                                                                                                      

HFC - Mórahalom VSE 3-2 (2-0)

Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Sinka (Székely, Czerovszki)

HFC: Vígh – Szakál, Antal, Tóth J., Marton, Kökény, Nagy A., Varga M., Szabó M. (Varga L. 84'), Hanyecz (Keller 88'), Klimaj (Király 69'). Vezetőedző: Dezső Ferenc.

Mórahalom: Kovács K. – Mészáros (Gahwagi 46'), Udvari, Nagy Z., Ngalle, Vojnic-Zelic, Fülöp, Kothencz, Domonkos, Faragó, ifj. Csák. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Varga M. (24), Szabó M. (44'), Kökény (71'), ill. Udvari (69'), Ngalle (75').

Nagy iramban kezdődött a találkozó, a vendégek játékán elejétől fogva érződött, hogy számukra csak a három pont az elfogadható, míg a hazaiak biztonságos védekezésre alapozva próbáltak kontrákat vezetni. Az első helyzet a 16. percben alakult ki, ekkor egy kezezés miatt megítélt szabadrúgást Marton Bence élesen a kapu elé lőtt, s Kökény Tamás nagy helyzetben fölé csúsztatott. A 24. percben aztán megszerezte a vezetést a Vásárhely! Szabó Márk labdával együtt is gyorsabbnak bizonyult Kothencz Péternél, s az alapvonalról élesen visszajátszott játékszert Varga Máté lőtte a rövid sarokba (1-0). A folytatásban sokkal lelkesebben játszottak a hazaiak, a vendég szurkolók nem véletlenül kiabáltak “ébresztőt”. A mórahalmi támadások rendre elakadtak a sorozatos lesállásokon, míg a másik oldalon Szabó Márk ismét lefutotta a védőket, de keresztbe lőtt labdájáról lemaradtak a társak. Az első mórahalmi lövésre 35 percet kellett várni, ekkor Mészáros Zoltán próbálkozását védte Vígh Sándor kapus. A 42. percben egy vendég szöglet után kifejelt labdát Joseph Ngalle, a vendégek kameruni légiósa lőtt 20 méterről kapura, ami egy védőn megpattanva a felsőlécről vágódott vissza a mezőnybe – óriási egyenlítési lehetőség maradt ki. A 44. percben kétgólosra nőtt a hazai előny: egy előre lőtt labdára az ősszel még Hódmezővásárhelyen védő Kovács Krisztián rossz ütemben futott ki, Szabó Márk előbb elérte a bogyót, s a térfél közepéről emelte át a kapust (2-0).

Fordulás után az 52. percben nagy szépítési lehetőséget hagytak ki a vendégek, akik kétszer is közelről próbálkoztak a kapuba lőni, de a tömörülő védőkről kivágódott a labda. Az 54. percben Ngalle kerül lövőhelyzetbe, de 18 méterről ismét a kapufát találta telibe a pipánál. A 66. percben óriási lehetőség adódott a hazaik előtt, Varga Máté kapuba tartó lövését Udvari a gólvonal elől vágta ki a mezőnybe. A 69. percben aztán szépít a Mórahalom: Ngalle végez el szabadrúgást bal oldalról a 16-os vonalától, beívelését Udvari Szabolcs fejelte a rövid sarokba (2-1). Ám mindössze egy percig örülhettek a vendégek, amikor egy baloldali hazai szabadrúgást követően Kökény kapott vissza egy kényszerítőt, s elvetődve lőtt a vendégek kapujába (3-1). Óriási potyagóllal szépített a Mórahalom a 75. percben: a remekül játszó Ngalle lövését Vígh nézte dermedten, s a gyenge löket a kapus mellett a kapuban kötött ki (3-2). Az utolsó negyedórában hatalmas rohamokat intézett a Mórahalom, ám a már-már hősiesen védekező hazaik tartották magukat, így sokáig nem is alakult ki helyzet. A 90. percben egyenlíthetett volna a homokháti alakulat, amikor a lesre játszó védők között Udvari kapott labdát, de óriási helyzetben fölé emelt. Már a ráadásban jártunk, amikor a 92. percben a HFC végleg eldönthette volna a meccset: Szakál Attila ugratta ki Martont a bal oldalon, aki önzetlenül Varga Levente elé tálalt, ám a csereként beállt hazai játékos hosszan vette át a passzt és Kovács kapus kivetődve megszerezte előle a labdát. Az óriási csatát hozó találkozó végén tehát a hódmezővásárhelyiek örülhettek 3-2-es győzelmük nyomán, míg az eddig remekül kapaszkodó Mórahalom nehéz helyzetbe került a biztos bennmaradásért vívott harcban.

Csák Zoltán: “A labdarúgás egy olyan játék, amely 90 percen keresztül megköveteli a tiszteletet és az alázatot. 45 percnyi jó játék kevés egy olyan csapatnak, amelyik benn akar maradni…”

További eredmények:
Monor - Tisza Volán 1-0
Dunaharaszti - Gyula 1-4
Kecskemét II. -Soroksár 0-3
Makó - Üllő 2-0
Nagykőrös - Tököl 1-1
Vecsés - Dabas 2-5

                                                                                                        


Mórahalom VSE - Soroksár 0-2 (0-1)

Mórahalom, 200 néző. Vezette: Belanka (Barta, Pogonyi)

Mórahalom: Kovács K. – Nagy Z., Sarnyai, Udvari, Gahwagi (Kothencz 63'), Ngalle, Magyar, Podonyi (Szvoboda 37'), Vojnic-Zelic, ifj. Csák, Faragó (Domonkos 46'). Vezetőedző: Csák Zoltán.

Vecsés: Tarczy – Kincses, Pandur, Urbán, Tóbiás, Nyilas, Lannert, Csepregi (Bölcsföldi 79'), Kocsis (Kiss K. 46'), Lisztes (Pölöskei 65'), Márkus. Vezetőedző: Varga Attila.

Gólszerzők: Márkus (37', 77')

A szerda délután pótolt találkozó elején a Mórahalom előtt adódtak lehetőségek, azonban a csatárok most nem brillíroztak a remek játékerőt képviselő Soroksárral szemben, így a ezek lehetőségek is maradtak. Az első játékrész hajrájához közeledve egy sérülés aztán döntően befolyásolta a találkozót: Podonyi Norbert egy rossz mozdulat következtében bokasérülést szenvedett, emiatt azonnal cserélni kényszerült a hazaiak mestere, beküldve a fiatal Szvoboda Szabolcsot. A 21 éves védő azonban még alig lépett pályára, a jobb oldalon játszó Nyilas Elek bizony egy “serdülős” csellel faképnél hagyta a bekket, majd finoman és pontosan középre tálalt, ahonnan az érkező Márkus Tibor nem is hibázhatott nyolc méterről (0-1). A folytatásban nem tudott megújulni a hazai alakulat támadójátéka, noha Csák Zoltán a szünetben Faragó Bence helyett beküldte Domonkos Ferencet is. Sőt, a második félidő derekán újabb érzékeny veszteség érte a mórahalmi gárdát: Gahwagi Nebilt kellett cserélni, akinek jobb combjában újult ki régebbi sérülése, helyére Kothencz Péter érkezett. Támadásban azonban továbbra is vergődött a Mórahalom, az idő előrehaladtával egyre idegesebben, türelmetlenebbül és pontatlanabbul játszottak az erőlködő homokhátiak. Egy hazai attakot követően aztán a 77. percben az egyre többet hibázó hazaiakat megkontrázta a vendég alakulat, a tétovázó bal oldali védő mellett beadott labda Sarnyai Róbert előtt suhant el, s ismét Márkus érkezett remekül, okosan a jobb alsóba passzolva (0-2). A hátralévő időben már nem született gól, ezzel szeptember 22. után kapott ki ismét hazai környezetben az NB III-as újonc Csongrád megyei alakulat.

Csák Zoltán: Az osztály legkulturáltabb futballját játszó ellenféllel szemben joggal szenvedtünk vereséget, ám a sérülések sajnos döntően befolyásolták a mérkőzés alakulását.

További eredmények:

Tisza Volán - Makó 5-0
Gyula - HFC 6-0
Monor - Kecskemét II. 2-1
Üllő - Dunaharaszti 2-2
Tököl - Soroksár 0-1
Dabas - Nagykőrös 1-1

                                                                                                       

Mórahalom VSE - Vecsés 4-0 (1-0)

Mórahalom, 200 néző, vezette: Barta

Mórahalom: Czirják – Nagy Z., Kothencz, Udvari, Mészáros (Faragó 54'), Podonyi, Vojnic-Zelic, Magyar, Ngalle (Szücs 86'), Gahwagi (Domonkos 72'), ifj. Csák. Vezetőedző: Csák Zoltán.

Vecsés: Gendur – Ferencz (Tell 46'), Madar, Hungler, Fekecs, Kiss K., Sztancsek (Petruska 30'), Dikson (Holló 58'), Lázok, Czipper, Piros. Vezetőedző: Kántor Attila.

Gólszerzők: ifj. Csák (15'), Ngalle (58'), Domonkos (83'), Faragó (87').

A várakozásoknak megfelelően abszolút dominánsan léptek fel a hazaiak, s az első negyedóra végén a kameruni Joseph Ngalle gyönyörűen centerezett középre, az érkező ifjabb Csák Zoltán csukafejessel továbbította a labdát a léc alá, 1-0. Az első félidő további részében nyomasztó fölényben játszott a Mórahalom, azonban újabb találatot nem sikerült elérnie a homokháti alakulatnak. Fordulás után hamarosan nőtt a hazaiak előnye: az 58. percben egy formás akcióból kilépve Ngalle 25 méterről tűzte rá a labdát a vecsési kapura, a játékszer egy védő hátán megpattanva csapódott a háló jobb oldalába, 2-0. A játék képe alapján már ekkor kijelenthető volt, hogy megvan az újabb győzelme a Mórahalomnak, amit aztán a hajrában még kettővel meg is fejeltek a Csák-legények. Előbb a csereként beállt Faragó Bence bal oldali beadását az ugyancsak csereember Domonkos Ferenc lőtte a kapu jobb oldalába a 83., majd egy bal oldali beadás után a hosszún érkező Faragó maga is magabiztosan lőtt a hálóba a 87. percben, kialakítva a 4-0-s végeredményt.

Csák Zoltán: - A játék minden elemében felülmúltuk a Vecsést, de számomra a legnagyobb örömet az jelenti, hogy ilyen motivált csapatom és ilyen motivált cseréim vannak.

További eredmények:
Tisza Volán - Makó 5-0
Gyula - HFC 6-0
Monor - Kecskemét II. 2-1
Üllő - Dunaharaszti 2-2
Tököl - Soroksár 0-1
Dabas - Nagykőrös 1-1

                                                                                                      

Nagykőrös – Mórahalom VSE 2-3 (1-2)

Nagykőrös, vezette: Vörös

Nagykőrös: Beke – Szabó T., Horváth G. (Schrancz, 46.), Pető, Petrezselyem - Hegedűs (Szebellédi, 54.), Petric - Pintér (Rónaszéki, 54.), Szluka, Háda - Tóth M. Játékos-edző: Tóth Mihály..

Mórahalom: Kovács K.– Mészáros, Sarnyai (Kothencz, 15.), Udvari, Podonyi – Vojnic-Zelic – ifj. Csák, Ngalle Magyar, Gahwagi (Domonkos, 64.) – Faragó (Szücs S., 77.). Edző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Szluka (7.), Schrancz (77., 11-esből), illetve ifj. Csák (2.), Magyar (14.), Ngalle (61.).

Kiállítás: Beke (53.)

Negyedóra alatt három gól született Nagykőrösön, a Mórahalom vendégszereplésén. Az eseménydús tizenöt percet a Csongrád megyei alakulat zárta jobban és pozitívabban a labdarúgó NB III Alföld csoportjának 19. fordulójában, és ha ehhez hozzávesszük, hogy Ngalle révén a 61. percben már 3–1 volt a Mórahalomnak, akkor lehet egy kis hiányérzetünk a végeredmény tekintetében.

A vendégek támadója, Faragó Bence ugyanis többször csak a kapussal állt szemben, ám valamenyi helyzetét elpuskázta, miközben a megfogyatkozott hazaiak Schrancz 11-esével felzárkóztak alig negyedórával a vége előtt.

Ne feledjük azonban, hogy az egygólos siker is ugyanúgy három pontot ér, mint a magabiztos győzelem, a Mórahalom számára pedig az a legfontosabb, hogy megvan az újabb diadal.

Csák Zoltán: - Egy agyonnyert meccs lett a végén szoros. Örülök a sikernek, amely a hétközi hullámvölgy után biztató az előttünk álló feladatok előtt.

További eredmények:
Dunaharaszti - Tisza Volán 3-1
Vecsés - Gyula 1-1
Makó - Monor 3-3
HFC - Üllő 1-0
Soroksár - Dabas 3-1
Keckemét II. - Tököl 3-1

                                                                                                         

Tököl VSK – Mórahalom VSE 2-0 (1-0)


Tököl, vezette: Takács Tamás (Nagy Gábor, Kalmár Máté).

Tököl: Balázs – Váradi, Barbai, Polgár, Hasenauer, Guba, Palásti, Joszkin, Frank (Harsányi 68', Dohány 93'), Balogh, Paluska. Vezetőedző: Hollik András.

Mórahalom: Czirják – Nagy, Sarnyai, Udvari, Szvoboda, Szűcs (Domonkos 46'), Ngalle (Szőke 63'), Vojnic-Zelic, Fülöp, Csák, Faragó (Kothencz 76'). Vezetőedző: Csák Zoltán.

Gólszerzők: Polgár (14'), Joszkin (86')

Kiállítás: Paluska (67'), Hamar I. (edző) (67'), illetve Szvoboda (67'), Fülöp (67')

Egy szerencsétlen öngóllal vezetést szerzett a Tököl, de a Mórahalom nem adta fel a küzdelmet, próbált támadásokat szervezni, azonban a döntő helyzetekben, az utolsó passzoknál, nem tudtak megfelelően koncentrálni Udvariék. Gólhelyzetig nem igen tudott eljutni a Csák-alakulat, a mérkőzés legnagyobb helyzetét ifj. Csák kihagyta, így elmaradt az egyenlítés. A vendégek három csatárral küzdöttek az egyenlítésért, de a kettős kiállítás megpecsételte sorsukat. Történt, hogy a 67. percben Szvoboda Szabolcsot egy csúnya belépőért pirossal büntette a játékvezető. Kakaskodás kezdődött a mórahalmi térfélen, többen is berohantak, így a hazaiak játékosa, Paluska Norbert mellett a nagykabátban a pályára szaladó Hamar István edző is a kiállítás sorsára jutott. Mikor már megnyugodtak a kedélyek, a túloldali asszisztens jelzett a bírónak, hogy ütni látta Fülöp Tibort: a vendégek másik labdarúgója is mehetett zuhanyozni… Az emberhátrányba került Csongrád megyeiek a végjátékban egy kontrából megkapták a kegyelemdöfést is, így sajnos elveszítették az igen fontos meccset.

Csák Zoltán: “Az a csapat, amely kulcspozícióban, kulcsfontosságú mérkőzésen ilyen gyengén teljesít, nem érdemel győzelmet.“

További eredmények:
Dunaharaszti - Makó 1-1
Vecsés - Tisza Volán 1-2

Nagykőrös - Üllő 2-4
Mórahalom - Soroksár elmaradt a pálya használhatatlansága miatt

További eredmények:
Gyula - Nagykőrös 6-0
Monor - Dunaharaszti 0-0
Tisza Volán - HFC 1-0
Dabas - Tököl 2-3
Üllő - Vecsés 2-5
Makó - Kecskemét II. 1-1


Soroksár - Gyula 2-0
Dunaharaszti - Makó elmaradt
HFC - Monor 0-2
Kecskemét II. - Dabas 2-2
Vecsés - Tisza Volán elmaradt
Nagykőrös - Üllő elmaradt

                                                                                                      

Mórahalom–Dabas 2–1 (1–0)

Mórahalom, műfű, 200 néző, vezette: Szűcs Gábor (Csere Máté, Markó László).

Mórahalom: Kovács K. – Nagy Z., Udvari, Sarnyai (Kothencz 46'), Mészáros (Ngalee 68'), Podonyi, Vojnic-Zelic, Fülöp, Magyar, Faragó, ifj. Csák (Gahwagi 68'). Vezetőedző: Csák Zoltán.

Dabas: Szabó M. – Tóth M., Markos, Takács K., Danyis, Szirtesi, Zana, Volenszki (Dévai 59'), Körmöczy, Bozsik, Tóth I. Vezetőedző: Keresztúri András.

Gólszerzők: Magyar Gy. (45'), Fülöp T. (86'), illetve Dévai Cs. (83')

Kiállítva: Gahwagi N. (90')

Újabb, a bennmaradás szempontjából fontos lépcsőfokot „mászott meg" a Mórahalom. Csák Zoltán tanítványai ugyanis a Gyula után megint egy közvetlen riválist vertek meg – nem is akárhogyan. A hazaiak az első félidő hajrájában szereztek vezetést Magyar György révén, a hajrában azonban a vendég Dabas kiegyenlített. Ám egy bátor húzást követően az egyenlítés utáni hét perc is elég volt ahhoz, hogy nyerjen a hazai alakulat. Magyar készítette le a labdát Fülöpnek, az ő lövése pedig utat talált a kapuba. A Mórahalomból a csereként beállt Gahwagi egy vitás szituáció után piros lapot kapott.

Csák Zoltán: – Szikrázóan kemény, rendkívül változatos meccsen az első félidő jó játéka után ránk erőltette magassági fölényét a Dabas, de egy jó szerkezeti váltással és a hajrában elért győztes góllal nyertünk. A második lépcsőfokot is megmásztuk.

További eredmények:
Üllő - Soroksár 1-3
Makó -HFC 1-0
Monor- Vecsés 4-3
Dunaharaszti - Keckemét II. 1-0
Gyula - Tököl 2-1
Tisza Volán - Nagykőrös 2-0

                                                                                                        

Mórahalom–Gyula 2–0 (2–0)

Mórahalom, 200 néző. Vezette: Wittmann.

Mórahalom: Kovács K. 6,5 – Szücs S. 6, Sarnyai 8, Kothencz 7, Szvoboda 4,5 (Domonkos, 60., 6) – Fülöp T. 6,5, Magyar Gy. 7, Ngalle 6 (Vojnics-Zelics, 80., 7), Podonyi 6,5 – ifj. Csák 6, Faragó 6,5 (Szőke, 68.). Edző: Csák Zoltán.

Gyula: Harman – Dócza, Mihut, Vincze, Kovács T. – Okos (Bagyinszki, 68.), Sfarlea, Bálint, Laurinyecz (Nagy G., 68.) – Cigan – Dragan. Edző: Ladislau Popovics.

Gólszerzők: Fülöp T. (4.), Faragó B. (28.).

Kitűnően sikerült az új edző bemutatkozása a labdarúgó NB III Alföld csoportjában: Csák Zoltán vezetésével nagyon fontos három pontot szerzett a Mórahalom, amely ezzel a sikerrel továbbra is életben tartja a bennmaradási esélyeit. Pedig a csapat nem játszott jól, ám a korai találat sokat lendített a játékán, majd az első félóra végi újabb gól magabiztossá tette a hazaiakat. Akadtak még hibák a Mórahalom játékában, ám a győzelmet és a megszerzett három pontot nem kell magyarázni.

Csák Zoltán: – Ez a meccs egy lépés volt abból a tizenháromból, amely a bennmaradáshoz vezethet. A Gyula meddő mezőnyfölényben játszott, és ugyan a támadójátékunk nem volt jó, de Fülöp remek megmozdulása, valamint Faragó helyzetfelismerése segített.

További eredmények:
Üllő - Dabas 1-2
Makó -Nagykőrös 1-1
Dunaharaszti - Vecsés 3-3
Monor - Soroksár 1-3
Kecskemét II. - HFC 4-1
Tisza Volán - Tököl 2-0

                                                                                                           

Üllő - Mórahalom 2-1 (1–0)

Üllő, 200 néző. Vezette: Flinta.

Üllő: Szabó G. – Popon, Borbély, Várkonyi, Minárik, Hollauer, Vizi, Simon (Szűcs, 74.), Király, Gál (Csiszár, 85.), Poncok. Edző: Pellei Gábor.

Mórahalom: Tombácz 5 – Mészáros 4–2=2, Sarnyai 3 (Szőke, a szünetben, 4), Udvari 4, Gahwagi 3 (Kothencz, a szünetben, 4) – Nagy Z. 5, Tóth L. 4 – Fülöp 4 (Vojnics-Zelics, 70.), Domonkos 3, Podonyi 4 – Tóth A. 5. Edző: Tóth Ákos.

Gólszerzők: Hollauer B. (24.), Borbély D. (85.), illetve Tóth A. (55.).

Kiállítva: Mészáros Z. (83.).

A labdarúgó NB III Alföld csoportjának őszi utolsó, 13. fordulójában főleg az első félidőben kifejezetten gyengén játszott a Mórahalom, nem volt véletlen a hazai vezetés. A szünetben kettős cserére szánta el magát Tóth Ákos, és talán ennek is köszönhetően jobb lett a játék, valamint jött az egyenlítés: Szőke beadását Tóth A. értékesítette. A 83. percben Mészáros nehéz helyzetbe hozta csapatát, hiszen szövegelés miatt piros lapot kapott. A hajrában pedig, alig két perccel a kiállítás után, megszületett az Üllő győztes találata, a hazaiak a vendégötösön fejelgettek, és az akció végén Borbély D. bólintott Tombácz kapujába.

Tóth Ákos: – A kilencedik helyünk a játékosállományunk alapján előzetesen nem túl jó eredmény, de a körülményeinket és az osztály erősségét tekintve újoncként elfogadható.

További eredmények:
Tisza Volán - Dabas 1-2
Makó -Soroksár 1-1
HFC - Vecsés 1-1
Dunaharaszti - Nagykőrös 1-1
Kecskemét II. - Gyula 0-2
Monor - Tököl 1-3
Makó - Dabas 1-1.

                                                                                                          


Mórahalom - Tisza Volán 1-1 (0–0)

Mórahalom, 300 néző. Vezette: Sinka.

Mórahalom: Tombácz 6 – Mészáros 5 (Szőke, 68.), Sarnyai 5, Udvari 5, Gahwagi 5 (Lázár, 83.) – Nagy Z. 5, Tóth L. 5 – Fülöp T. 5, Domonkos 4 (Dürgő, 58., 5), Podonyi 6 – Tóth A. 5. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Tisza Volán: Dongó 6 – Buzási 5,5, Vida 5,5, Farkas 7–2=5, Grünvald 5,5 – Szélpál 5 (Annus, 75.), Puhalák 6 (Dargó, 65.), Szilágyi 6, Harmos 5,5 – Beretka 6, Kazi 4,5 (Heredea, a szünetben, 6). Edző: Hüvös Gábor.

Gólszerzők: Sarnyai (61.), ill. Beretka (56.).

Kiállítva: Farkas (19.)

A mórahalmi találkozó első negyedórájában a Tisza Volán volt a kezdeményezőbb, és a Mórahalom ugyan átengedte a területet, ám helyzetük inkább a hazaiaknak volt: Domonkos kétszer is csatát vesztett Dongóval szemben. A 19. percben Farkas utolsó emberként szabálytalankodott Domonkossal, a bíró pedig piros lapot mutatott fel a védőnek.

A kiállítással egészen más meccs kezdődött: a szegediek saját kapujuk elé behúzódva biztos védekezésből próbáltak kontrákat vezetni, míg a hazaiak igyekeztek kihasználni az emberfórt, és beszorították a Volánt a 16-osára. A szünetben beállt Heredea új lendületet hozott a szegediek játékába, ám az 56. percben váratlanul vezetéshez jutott a Volán. Pontrúgás után a 16-oson belül hatalmas kavarodás alakult ki, amelynek végén Beretka – illetve egyes források szerint a becsúszó Domonkos – a kapuba juttatta a labdát. Nem sokáig örülhettek azonban a vezetésnek a vendégek, mert öt perc múlva jött az egyenlítés. Szöglet után Mészáros eltalálta a védő combját, a lepattanó labdát pedig Sarnyai rúgta a hálóba. Ezután is nyomott a Mórahalom, több jó lehetőség adódott lövésből, rögzített helyzetből, ám a meccslabda a Voláné volt, hiszen már a hosszabbítás perceiben kontra után egy távoli lövést Tombácz hatalmas bravúrral védett.

Tóth Ákos: – A kiállítás után nem tudtuk az utóbbi időben megszokott, kreatív támadójátékunkat nyújtani, bár lehetőségünk így is volt bőven. A döntetlennel a mi helyzetünk nehéz, a Voláné viszont immár kilátástalan.

Hüvös Gábor: – Ezzel a ponttal semmire sem megyünk: sem mi, sem a Mórahalom. Ha még a bajnokság elején lennénk, azt mondanám, hogy idegenben, 71 percet tíz emberrel játszva értékes pontot szereztünk. Győzni mentünk Mórahalomra, sajnos nem jött össze.

További eredmények:
Gyula - Üllő 7-0
Tököl - Makó 2-2
Nagykőrös - HFC 2-1
Soroksár - Dunaharaszti 0-2
Vecsés - Kecskemét II. 2-1
Dabas - Monor 2-1.

                                                                                                           


Monor - Mórahalom 2-1 (2–1)

Monor, 150 néző. Vezette: Csatári.

Monor: Vezér – Csáki, Villányi, Ribi, Kovács H. – Gaál, Csőke (Magyar, a szünetben), Benke (Lantos, 80.), Sellei – Horváth D., Lengyel R. (Csikós, 67.). Játékos-edző: Vezér Ádám.

Mórahalom: Tombácz 6 – Mészáros Z. 4, Sarnyai 4, Szücs S. 4, Gahwagi 4 – Kothencz 5 (Szőke, a szünetben), Nagy Z. 5, Tóth L. 6 – Podonyi 6, Tóth A. 7 – Domonkos 4 (Dürgő, 66.). Edző: Tóth Ákos.

Gólszerzők: Sarnyai (1., öngól), Benke (16.), ill. Podonyi (24.).

Öngól az első percben: ennél szerencsétlenebb nem is lehetett volna a Mórahalom a labdarúgó NB III Alföld csoportjának 11. fordulójában. A középkezdés után egy perc alatt kétszer adta el a labdát a vendéggárda, amelynek védője, Sarnyai becsúszva menteni akart egy lapos beadásnál, ám a labda a lábáról nagy ívben a hosszúba hullott. A Csongrád megyei alakulat ráadásul az első negyedóra végén már kétgólos hátrányban volt (Benke belsővel a hosszúba tekert), így innen kellett volna felállnia és fordítania.

A szépítés gyorsan jött, Domonkos külsős lövését Vezér még bravúrral védte, ám Podonyi 10 méterről az üres kapuba helyezett. Ezután Tóth A. kapufát lőtt – azaz már a szünetben is lehetett volna iksz. A második félidőben jó pár komoly lehetőség adódott a támadófutballt felvállaló két csapat meccsén – Mészáros lábában volt az újabb mórahalmi egyenlítési esély –, ám a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak.

Tóth Ákos: –
A védekezésben elkövetett gyermeteg hibáinkat a tetszetős támadójátékunkkal kompenzáltuk, az eredményen viszont 2–1 után már nem tudtuk változtatni.

További eredmények:
Tisza Volán - Gyula 2-0
Kecskemét II. - Üllő 3-3
Vecsés - Nagykőrös 2-4
HFC - Soroksár 0-2
Dunaharaszti - Tököl 0-0
Makó - Dabas elhalasztva.

                                                                                                       


Mórahalom - Makó 3-0 (2–0)

Mórahalom, 300 néző. Vezette: Molnár Cs.

Mórahalom: Tombácz 7 – Mészáros Z. 7, Sarnyai 7, Udvari 7, Gahwagi 7, Nagy Z. 7, Fülöp 7 (Kothencz), Tóth L. 7, Domonkos 8 (Lázár), Podonyi 8 (Dürgő), Tóth A. 8. A. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Makó: Czirbus 5 – Kulacsik 4, Rakonczai 4, Gellér 4, Horváth G. 3, Horváth K. 4 (Nagy A. 4), Magyar 5, Tóth II. A. 4, Zámbori 3 (Bány), Bánóczki D. 4, Erős 4. Játékos-edző: Bány Tamás.

Gólszerzők: Domonkos (39.), Podonyi (45.), Tóth I. A. (79.).

Piros lap: Halász (42.).

Megyei rangadót játszottak szombaton az NB III Alföld csoportjában. Igazi sportos hétvége volt Mórahalmon, hiszen a Fontana Speedway Maraton salakmotorverseny mellett az újonc helyi labdarúgócsapat a patinás, az egykor az NB II-ben vitézkedő Makót fogadta.

A Maros-partiak kezdtek bátrabban, azonban a hazai együttes a 20. perctől átvette a játék irányítását. Már-már úgy tűnt, hogy nem születik gól az első félidőben, azonban Domonkos remek távoli lövése utat talált Czirbus kapujába. A gól még nagyobb lendületet adott Tóth Ákos fiainak, Podonyi egy kitűnő Fülöp-kényszerítő után Czirbus felett pörgetett a hálóba. A kétgólos vezetés a hazaiakat megnyugtatta, míg a Makót padlóra küldte.

A második játékrészében már csak egy találat született, Tombácz kapus (!) kirúgása után Tóth Attila a tőle megszokott higgadtsággal értékesítette ziccert, így a Mórahalom magabiztos győzelmet (3–0) aratott a megyei rangadón, és egyre feljebb kúszik a tabellán, míg a Makó egyre lejjebb.

Tóth Ákos: – Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen nagy múltú csapatot sikerült legyőznünk. Dolgozunk tovább, hogy esélyünk legyen meghosszabbítani az NB III-as tagságunkat.

Bány Tamás: – Nagyon gyengén játszottunk, erre nincs magyarázat. Pedig a srácok minden edzésen remekül dolgoznak, a meccsen azonban megijednek. Nehéz helyzetbe kerültünk, keressük az okokat, egyelőre nem találjuk. Amíg van remény, addig küzdünk, hajtunk, mert ez a dolgunk.

További eredmények:
Gyula - Monor 1-0
Üllő - Tisza Volán 2-1
Soroksár - Vecsés 2-1
Tököl - HFC 4-0
Nagykőrös - Kecskemét II. 3-0
Dabas - Dunaharaszti 1-2.

                                                                                                       


Dunaharaszti - Mórahalom 0-1 (0–0)

Dunaharaszti, 300 néző. Vezette: Ámán.

Dunaharaszti: Vasvári – Lázár, Ughy, Rétsági, Dallos – Wágner (Rácz, 66.), Mészáros (Kovacsik, 67.), Németh, Dabasi – Kiss G. (Kerezsi, 74.), Miholics. Edző: Króner Péter.

Mórahalom: Tombácz 7 – Mészáros 7, Sarnyai 7, Udvari 8, Gahwagi 7 – Nagy Z. 7, Tóth L. 8 – Fülöp T. 7, Dürgő 7 (Podonyi, a szünetben, 7), Tóth A. 8 (Szőke, 89.) – Domonkos 7 (Szücs, 84.). Edző: Tóth Ákos.

Gólszerzők: Tóth A. (68.).

Ez aztán a bravúr! A bajnoki címvédő Dunaharaszti otthonában szépszámú közönség előtt az első húsz perc a hazai csapaté volt a labdarúgó NB III Alföld csoportjának kilencedik fordulójában, de a vendégek középen remekül szűrték meg a támadásokat, és a félidő második részében kijöttek a szorításból. A hazaiaknak egy, a Mórahalomnak két helyzete volt ekkor.

A szünet után az egyértelmű fölényben játszó Dunaharaszti mindent megtett, hogy megnyerje a mérkőzést, és igazolja bajnoki címét. Ám a vendégek az egyik remek támadásuk végén keresztülhúzták Ughyék számítását: a 68. percben Gahwagi a bal oldalon lement az alapvonalig, keresztbe gurított a kapu előtt, majd az érkező Tóth A. gyönyörű mozdulattal, higgadtan a hosszú sarokba gurított. A hazaiak felívelgetésekkel próbálkoztak, ám ezt jól hatástalanították a vendégek, sőt a hajrában, a 82. percben Podonyi megoldását kiszúrta a kapus – pedig a középpályás már ekkor eldönthette volna a három pont sorsát. A siker így is a Mórahalomé lett, amely kiváló játékkal szerzett létfontosságú pontokat.

Tóth Ákos (Mórahalom): – Ez is egy volt a ki-ki meccsek közül, amely ezúttal nekünk sikerült szebben. Lehet, hogy a hazai mérkőzéseinket idegenbeliekre kellene cserélnünk. Talán otthon egy Hajrá, Mórahalom! segíthetne.

További eredmények:
Makó - Gyula 1-1
Kecskemét II. - Tisza Volán 1-0
Nagykőrös - Soroksár 2-1
Vecsés - Tököl 1-2
Monor - Üllő 2-0
HFC - Dabas 0-2.

                                                                                                       

Mórahalom - HFC 3-0 (2–0), 2-0-nál a 70. percben félbeszakadt

Mórahalom, 400 néző. Vezette: Zierkelbach.

Mórahalom: Tombácz – Mészáros (Lázár), Udvari, Sarnyai (Szücs), Gahwagi, Tóth L., Fülöp, Tóth A., Podonyi, Domonkos, Szőke. Vezetőedző: Tóth Ákos.

Hódmezővásárhely: Kovács K. – Varga M., Boros, Antal, Marton, Konc A. (Hanyecz B.), Kökény, Hanyecz H., Szabó M. (Máté D. 30'), Klimaj (Rácz), Harangozó. Vezetőedző: Szűcs Róbert.

Gólszerzők: Tóth A. 2 (30. – tizenegyesből, 45.).

Piros lap: Boros Á., Kovács K., Marton B.

Az első kiállítás a 21. percben történt, addig a percig a népes publikum remekül szórakozott. Az újonc egy jogos 11-esből szerzett vezetést, ekkor már két HFC-s futballista (Boros, majd Kovács kapus) a kiállítás sorsára jutott, majd második sárga lapját követően Marton is pirosat kapott, a 49. percben – 4 percet hosszabbított a bíró – Tóth Attila szabadrúgásból 2–0-ra módosította az eredményt.

Ezután már futballról nem beszélhettünk, Szűcs edző a félidőben kettőt cserélt, majd a 70. percig két játékosa is megsérült, így félbeszakadt a meccs, mert a vásárhelyiek hatan maradtak.

Tóth Ákos (Mórahalom): – Nyertünk, de nem ilyen áron szerettünk volna diadalmaskodni. Most inkább vesztesnek érzem magam, mert nem tesz jót a megyei futballnak, amikor negatív hírekről kell beszámolni.

Szűcs Róbert (HFC): – Lóczi Pista bácsinál az edzőképzésen tanultuk a létszámhátrányos szituációkat, azonban arra nem emlékszem, hogy tanította volna a 14 a 8 elleni játékot. Sajnálom, hogy egy játékvezető ilyet csinálhat egy 100 éves egyesülettel.

További eredmények:
Gyula - Dunaharaszti 0-2
Tisza Volán - Monor 0-1
Soroksár - Kecskemét II. 2-1
Tököl - Nagykőrös 1-2
Üllő - Makó 2-0
Dabas - Vecsés 4-0.

Vecsés - Mórahalom 2-1 (1–0)

Vecsés, 200 néző. Vezette: Viczián.

Vecsés: Gecse – Berki, Hungler, Tell (Piros, 70.), Fekecs, Madar, Kollár, Sztancsek, Kozó (Lénárt, 55.), Králik (Magyar, 70.), Czipper. Edző: Nahóczky Attila.

Mórahalom: Tombácz 5 – Mészáros 5, Szücs Sz. 6, Kothencz 6, Gahwagi 5 (Dürgő, 77.) – Vojnics-Zselics 5 (Nagy Z. 5, 30.), Tóth L. 6 – Fülöp T. 6, Tóth A. 5, Szőke 5, Domonkos 5 (Podonyi, 67.). Edző: Tóth Ákos.

Gólszerzők: Králik B. (36.), Kollár D. (86.), ill. Szücs Sz. (65.)

A labdarúgó NB III Alföld csoportjában a Mórahalom Vecsésre látogatott. Az előző idényben még másodosztályú hazaiak a 36. percben szereztek vezetést, de a második játékrész nagyjából felénél Szücs kiegyenlített. A folytatásban ére