Dupla győzelem a forraltbor-főző versenyen: a Tóth János iskola diákjai a zsűri és a közönség szívét is meghódították főztjükkel

2020.10.26.

Mórahalmon október 24-én ismét jó hangulatban és immár 5. alkalommal rendezték meg a forraltbor főző versenyt. Az idén 7 csapat nevezett a főzésre. A rendezvény alatt a Napfény Nyugdíjas Klub tagjai lapcsánkát sütöttek az eseményre látogatóknak, a Tóth János Szakképző Iskola pedig pásztortarhonyával kínálta a vendégeket. Természetesen a forró tea és a forraltbor sem maradhatott el a kínálatból.

A Pramonád téren álló sátorban kézműves vásáron válogathattak a kézzel készült portékák közül a kilátogatók. A „Szakajtón” lehetett kapni kerámiát, mézet, sajtot gyümölcsborokat, fűszereket, ékszereket, levendulás termékeket is.

A fesztivált a Mórahalmi Néptánc Egyesület nyitotta meg, majd a Csiga duó szórakoztatta zenés-táncos műsorával a gyerekeket, akik rögtön táncra is perdültek. A fellépők között Molnár György harmonikaművészt és a Csinnadratta zenekart is láthatták az érdeklődők.

A közösségek, baráti társaságok, kollektívák által készített italokat egy szakmai zsűri értékelte. A „borbírák” között volt Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium intézményvezetője, Németh István, a Németh Apartmanházaz tulajdonosa, korábbi vendéglátós, illetve Tóth Tamás, az ásotthalmi Tóth Pincészet tulajdonosa. Az üstökben főzött illatozó borokat több szempont szerint értékelte a zsűri, de a közönség is szavazhatott a kedvencére.

A nap abszolút győztese a Tóth János iskola csapata lett: a diákok által készített forralt bor első helyet szerzett a zsűrinél, de a közönségnek is az ő főztjük ízlett a legjobban. A második helyezést a Menyus utca, a „bronzérmet” pedig a Jó-bor-barátok csapata nyerte el.

A nap zárásaként az Arany- és Platinalemezes Nagy Szilárd, valamint előadótársa és legjobb barátja, a színész-énekes, dalszerző Ragány Misa lépett a színpadra és adott fergeteges koncertet klasszikus, jól ismert rockzenei reopertoárból.


Galéria

+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria
+ 16Galéria