Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!

2020.11.13.

A mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola a 2018-19-es tanévben vezette be a KEVE közlekedésbiztonsági programot. Az idei tanévben, már az 1-2-3. évfolyamos tanulók aktív részvételével zajlik a program, ugyanis ezeken a foglalkozásokon játékos formában ismerkednek a gyerekek a gyalogos és a kerékpárás közlekedés szabályaival, aminek egyik fontos eleme a közlekedési jelzőtáblákkal való ismerkedés is.

Október 19-én rendhagyó KEVE foglalkozásokat tartott az iskola rendőre dr. Pőcze Tünde címzetes rendőr őrnagy.

Az elsősök a zebrán való átkelést gyakorolták és a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek a szabadban, egy erre a célra „kialakított” rögtönzött kereszteződésben. A többi alsós osztály a kerékpár szabályos felszerelését tanulmányozta, majd egy kerékpáros ügyességi pályán a közlekedési jelzőtábláknál történő helyes viselkedést gyakorolta. Fontosak ezek az alkalmak, hiszen a kerékpározási technika is nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz. Délután a felső tagozatosok is kipróbálhatták ügyességüket a „pályán”.